Rekordközeli árhullámok alakulhatnak ki a következő napokban

Rekordközeli árhullámokat is hozhat a rendkívüli mennyiségű és kiszámíthatlan augusztusi csapadék a magyarországi folyókon, az elmúlt két napban hullott csapadék már árhullámokat indított el a Dunán, a Rábán, a Murán, a Dráván, a Sajón, a Tarnán és a Zagyva folyón is.

Rétvári Bence: egyre több drón segíti a rendőrök munkáját

Az idén már 2400 esetben használt a rendőrség drónokat, ebből 1100 alkalommal közlekedési szabályszegőkkel szemben vetette be az eszközöket - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.

LMP: a kormány helyezze hatályon kívül a tűzifarendeletet!

Az LMP követeli, hogy a kormány helyezze hatályon kívül a tavaly augusztusi tűzifarendeletet és "a gazdasági célú pusztítás helyett" védje meg a magyar erdőket - mondta Süveg Anna, a párt szóvivője pénteki budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján.

Hétszázmilliós áfacsalás miatt emeltek vádat Zalában nyolc ember ellen

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Zala Vármegyei Főügyészség nyolc ember ellen, aki számítástechnikai eszközök értékesítésére hozott létre országos fiktív céghálózatot.

NAV: több mint 20 milliót forintot fizetett be egy adócsaló cég

Több mint 20 millió forintot fizetett be a költségvetésbe egy online édességbolt, miután ellenőrizték a pénzügyőrök - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.

DK: péntektől két és félszer annyiért lehet tankolni, mint a Gyurcsány-kormány idején

Péntektől két és félszer annyiért lehet tankolni, mint a Gyurcsány-kormány idején, súlyos gazdasági katasztrófa elé néz Magyarország, ha a kormány nem hagy fel azonnal az olyan megszorításokkal, mint a benzináremelés - mondta Varju László.

Letartóztatták a halálos balesetet okozó moldovai embercsempészt

A Kecskeméti Járásbíróság elrendelte annak a moldovai embercsempésznek a letartóztatását, aki kedden árokba csapódott az általa vezetett, migránsokat szállító autóval; a balesetben egy török gyermek életét vesztette - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Vádat emeltek egy zalai internetes csalóval szemben

Tizenhét rendbeli vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével vádol a Hatvani Járási Ügyészség egy 55 éves nőt, aki a virtuális térben tévesztett meg másokat - közölte a Heves Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Ismerősét vette célba a zalaegerszegi lövöldöző

Célzott lövéseket adott le ismerősére gáz-riasztó fegyverével az a férfi, aki szerda délelőtt többször is lőtt Zalaegerszeg belvárosában, sérülést azonban nem okozott - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország kiáll a demokratikusan megválasztott nigeri elnök, Mohamed Bazoum mellett

Magyarország kiáll a demokratikusan megválasztott nigeri elnök, Mohamed Bazoum mellett - tudatta a honvédelmi miniszter csütörtökön a Facebookon.

Bakondi György: minden eddiginél fontosabb a határőrizet

Minden eddiginél fontosabb, hogy a magyar határt hatékonyan őrizzük, mert a szervezett bűnözés jelenléte az embercsempészés mellett már a fegyvercsempészés veszélyét is felveti - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.

Őrizetbe vettek két férfit a lelőtt jeladós, svájci farkas ügyében

Elfogtak és őrizetbe vettek két férfit - köztük egy hivatásos vadászt - a Magyarországon lelőtt jeladós, svájci farkas ügyében - tudatta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.